10 millió forint a külhoni magyar kultúra támogatására
Meghívásos pályázaton 10 millió forinttal támogatja a külhoni magyar kultúrát az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkárága.
Meghívásos pályázaton 10 millió forinttal támogatja a külhoni magyar kultúrát az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkárága.
Idén is aktívan segítik a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága programjainak ösztöndíjasai október 23. megünneplését a határokon túl - áll az államtitkárság által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
Magyarország továbbra is kész a folyamatos, komoly gazdasági együttműködésre Ukrajnával, ha az stabil, bizalmi politikai kapcsolatokon alapul - jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa szerdán Ungváron.
Három évre Magyarország vette át az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) égisze alatt hét ország által működtetett Kárpátok Keretegyezmény elnöki tisztségét. Az ünnepélyes átadás-átvételre az egyezmény részes feleinek Lillafüreden tartott három napos magas szintű konferenciája keretében került sor, amikor dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Csehország képviselőjétől vette át az elnöki teendők ellátását jelképező vándorbotot.
Szijjártó Péter már sokszor elmondta, hogy gyalázatosnak és elfogadhatatlannak tartja az ukrán oktatási törvény módosítását. A külgazdasági és külügyminiszter minden lehetséges fórumon biztosította a kárpátaljai magyarokat arról, harcol és harcolni fog azért, hogy a diákok a jövőben is magyarul tanulhassanak.
Nyolcvannál is több határon túli első világháborús emlékmű újulhat meg március végéig százmilliós pályázati forrásból - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A magyar kultúra értékeinek széles skáláját bemutató kétnapos fesztivál kezdődött hUNGary Fest - 2017 elnevezéssel Magyarország ungvári főkonzulátusának szervezésében szombaton a kárpátaljai megyeszékhely, Ungvár központjában, az Ung folyó partján.
Minél több nehézséggel szembesül a kárpátaljai magyarság, vagy minél több nehézséggel szembesítik, az anyaország annál több segítséget és támogatást fog nyújtani neki - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Beregszászon, ahol ezer vállalkozó írt alá támogatási szerződést a magyar kormány által a kárpátaljai magyarságnak idén nyújtott, közel 7,5 milliárd forint keretösszegű gazdaságfejlesztési program keretében.
A határon túl élő gyerekeknek sokat jelent, hogy Magyarországon táborozhatnak, hiszen "itt szabadon lehetnek magyarok, együtt lehetnek magyar diáktársaikkal" - fogalmazott a Kárpátaljáért felelős kormánybiztos pénteken az Országházban.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban.